2015. október 7 és 11 között 16 kollégista diák és 2 kísérő tanár vett részt iskolánkból a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány által szervezett „Határtalan Erdély" kirándulás Európa Ifjúsági és Kulturális fővárosában című programon.
Soós Panna 10.b osztályos diákunk élménybeszámolója a kirándulásról.
Lehetőségünk nyílt ez év októberében egy ötnapos kirándulásra, Erdélyben. Megörültünk a dolognak, hisz sokkal kisebb összegért, támogatással kijuthattunk egy gyönyörű szép vidékre. Amikor pedig megláttuk a programajánlót, akkor kerekedett csak el igazán a szemünk, mivel kiderült számunkra, hogy négy különböző felekezetű iskola diákjaival mehetünk. Nem adódik meg ez túl gyakran, hát kapva kaptunk az alkalmon, izgalommal jelentkeztünk, hogy ismerkedni tudjunk más hitvilággal is a sajátunkon kívül (református), és hogy jó élményekkel gazdagodhassunk.